Az Európai Közösségek Bizottsága 2005. június 6-án sokakat érintő rendeletet bocsátott ki. A 2006. július 1-jétől alkalmazandó, a 466/2001/EK-t módosító 856/2005/EK rendelet a már korábban vizsgált mikotoxinok körét a különböző Fusarium fajok által termelt méreganyagokra is kiterjesztette. A mostani rendelet a deoxinivalenol (DON) és a zearalenon (ZEA) legmagasabb megengedett mennyiségét tartalmazza, azonban a lista várhatóan 2007. július 1-jétől további mikotoxinokra is kiterjed majd (fumonizinek, T-2 és HT-2). Az indoklás szerint a felsorolt mikotoxinok a közösségi élelmiszerláncban igen elterjedtek és ezek főként a fuzáriummal fertőzött gabonafélékből és a kukoricából készült termékekből származnak. Különösen a DON esetén, a kisgyermekek és a serdülők körében az élelmiszerekkel szervezetbe jutó mennyisége közelít a megengedhető napi bevitel értékéhez. Annak érdekében, hogy a mikotoxinokkal fertőzött gabonafélék be se kerülhessenek az élelmiszerláncba az Európai Közösségek Bizottsága szerint lényeges, hogy a legmagasabb határértékek a feldolgozatlan gabonafélékre is vonatkozzanak. Mivel a toxintartalom tisztítással és feldolgozással csökkenthető, célszerűnek tartották a fogyasztóhoz kerülő végtermékre vonatkozó határértékek megállapítását is. A rendeletben a deoxinivalenolra és zearalenonra megadott legmagasabb megengedett értékeket az 1. táblázatban ismertetjük.
1. táblázat A feldolgozatlan gabonafélékre, valamint a gabona alapú termékekre vonatkoztatott deoxinivalenol és zearalenon határértékek a 856/2005/EK rendelet szerint
Termék deoxinivalenol µg kg-1 zearalenon µg kg-1 Feldolgozatlan gabonafélék 1250* 100** Feldolgozatlan durum búza és zab 1750 - Gabonaőrlemények 750 75 Kenyér, tésztafélék, keksz, gabonaszeletek és reggeli gabonapelyhek 500 50 Tészta (száraz) 750 - Feldolgozott, gabona-alapú, csecsemők és kisgyermekek részére szánt élelmiszer és bébiétel 200 20 a durum búza, zab és a kukorica kivételével; ** a kukorica kivételévelMartonvásár 2006/2 (XVIII. évf. 2. sz.)







